Adósságom törlesztése - avagy beszámoló első gyermekünk első születésnapjáról

Nyilván így karácsony után senki nem erre számított, de nekem ez a kötelességem. Nem írhatok addig a karácsonyról, míg nem mesélem el, hogy telt a napunk épp egy hónappal előtte.

Szóval november 24-e pont szombatra esett, így adva volt a dolog, hogy ezen a napon rendezzük meg a fergeteges szülinapi partit. Készültünk is nagy erőkkel már hetekkel megelőzőleg.

Előtte este a bútorokat gyorsan szerteszéjjel toltuk (a szőnyeget nem csavartuk fel - olyanunk ugyanis nincs) és feldíszítettük a szobát. A nappalit. Emígyen:

Az ünnepelt ajándékait - vagyis egy készlet 5cm-es átmérőjű építőkockát és egy darab száncsengőt a habtapin helyeztük el.

Sajnos a dekorációs- és játékcéllal vásárolt lufik a várttal ellentétes hatást váltottak ki Bogiból: sírva menekült előlük (és a mai napig is minden reggel megmutatja nekem, hogy a sarokban még mindig ott lapít ám néhány elvetemült lufi. Ez van. Szilveszterig már ott lesznek.). Előtte nem volt semmi, amitől így félt volna. De utána még akadtak hasonlók - erről később.

Az építőkocka és a csengő viszont tetszett neki. Meg persze a nagy-nagy tér a szoba közepén :-)
Aznap reggel borzalmas még leírni is, de muszáj volt elmennem az egyetemre. Viszont már hetekkel ezelőtt lezsíroztam, hogy csak rövidített nap lesz, és legkésőbb dél körül hazajövök majd. Nem bírtam volna elviselni, hogy ott üljek a suliban, és negyed négykor sóhajtva rápillantsak az órámra, hogy bizony-bizony épp egy éve ilyenkor... Na, nem!

Szóval bementem az egyetemre, és pár percen belül kiderült, hogy az aznapi tanítás a tanárnő betegsége miatt elmarad. Hát, bocsánatot kérek, de én még így nem örültem betegségnek. Pedig nagyon bírom azt a tanárnőt. De tényleg!

Úgyhogy irány haza sütni-főzni, vendégeket várni (szoptatni, altatni, pelenkázni, rakodni...)! Készítettem egy új tortát is, mert az előző este készültet nem ítéltem elég édesnek.

Végül el is készült minden időben (illetve a terítő nem lett kivasalva, de ez nem izgatott). Háromra azonban csak egy vendég érkezett meg: Anya. Így a NAGY pillanatban (15:15-kor, ugye) csak ő volt velünk. Jól össze is puszilgatta Bogit! A vendégeket arra kértük, hogy az ajándékokat majd a torta után adják át, de Bobó elfeledkezett erről a szabályról, és kihalászta Nagyi táskájából a Böngészőt.

Hamarosan megérkeztek a többiek is (Vica, Jocó, Nagyi, Nagyapó - két szál virággal: egy Bobónak, egy nekem!, Ági, Réka, Csaba).

Jöhetett a zsúr fénypontja: a torta!

Összetétel: kukoricadara, rizstej, banán, mazsola, túró, joghurt. Dekoráció: hóembert formázó kölesgolyók.

Az íze: hát, mit mondjak... Néma csendben ette mindenki. Pedig mondtam, hogy nem kell megenni! Bobó kedvéért készült a fenti összetevőkből, ezt tudtam kiötölni cukor nélkül - neki tényleg ízlett is :-) Csaba volt az egyetlen, aki többet is evett belőle.

Aztán jöhettek az ajándékok: nagyszülőktől Palya Bea CD, Vicáéktól sk párna.

Bobó ettől rögtön frászt kapott. Nem volt hajlandó hozzáérni sem. Fogalmam sincs, miért. Azóta meg úgy megbarátkozott vele, hogy rendszeresen ölelgeti, ráfekszik. Ki érti ezt? :-)

A másik frászajándékot Ágiéktól kapta: egy madzagon húzható fa kisautó, amiben egy stilizált kutya zötyög.

Ugyanazt a reakciót váltotta ki, mint a párna: már az bajára volt, ha a közelébe került. Aztán természetesen nem erőltettük ezt sem. Mindkét ajándék fokozatosan, lassan került be a többi játéka közé, és napok teltek el még utána is, hogy megfogja őket. De egyszercsak ki tudja, mitől, megtört a jég, és elkezdett játszani velük. A kutyásautóval kezdetben 20 perceket képes volt játszani: kivette a kutyát, betette a kutyát. Édes volt!

A délután hátralevő részében már csak ettünkittunk - na és persze Bogiztunk.

Volt túrós pogi, meg mindenféle kencék: halkrém, Nagy Zsuzsa könyvből répapástétom, kukoricás tökmagpástétom, brokkolis kölespástétom, meg asszem még valami, de az most nem jut eszembe. És mindehhez répás zsemle. Nagyi meg hozott sütit.

Tibor egy slideshow-val készült. Nagyon jó lett, folyamatosan ment a monitoron. Majd beteszem ide, ha segít nekem valaki ;-)

Ja, és csináltam kiállítást: Bobó egy évvel ezelőtti ruhatárából lehetett megnézni darabokat. Az a szerelés is látható volt, amit életében először viselt (a borzalmasan béna ruha... Az elsőnek szánt széprucit ugyanis szülés előtt külön zacsiba tettem, Tibor ennek köszönhetően nem találta (az István kh-ban a babák saját ruhában vannak). A szülésznő meg mondta, hogy most már gyorsan vigyen valamit Tibor, mert különben lemarad a fürdetésről. Így sebtiben kikapott egy ruhát - de sajnos a kupacnak a hátsó végéből, amit már csak arra az esetre pakoltam be, ha mindenbodytöszekakált és mindenrugitlebukizott. Szóval ez volt a legbengább mind közül... Így alakult. Úgysem a ruha teszi az embert.)

Na, összefogalava: jól éreztük magunkat! Jól sikerült ez a zsúr!

Egyéves lett a lányunk. Hihetetlen!

Ha valamit kihagytam, írjátok megjegyzésbe! Köszi! :-)

És köszi a képeket Vicának!

Kisült már a kalácsod?

Jobbnál jobb karácsonyi ajándékötletek a Tudatos vásárlón. Érdemes minden linket végigkattintgatni. Még nekem sem volt rá érkezésem, de amit eddig megnéztem, azok mind szuperek voltak! Egyik kedvencem a TV képeslapok :-) Már tavaly is voltak.

Majd lehet, hogy még folytatom ezt a postot az ajándékozás ürügyén. Addig is még egy adag gondolatébresztő. ÉBRESZTŐŐŐŐ!

Holnap vége a szorgalmi időszaknak

Hip-hip-hurrrrrrrrá!!!

Annyi minden történik mostanság Bobóval

de egyszerűen nincs időm írni!

Viszont muszáj címszavakban leírni, mi újság, hogy ne felejtsem el.

• Szóval: egyre többet áll. De nem kapaszkodás nélkül. Azt csak nagyon ritkán.
• Kihagytam a bozsoki beszámolóból, hogy megtanult lemászni az ágyról. Teljesen magától. Azóta szorgosan gyakorolja ezt. Felmászással is próbálkozik. Tiboréknál a lépcsőn gond nélkül mászik fel és le két emeletet.
• Beszél-halandzsázik-rengeteget. Időnként egész mondatszerűen hangsúlyoz, íve van a mondandójának.
• Imád nyulazni, ez mostanság a legkedvesebb hobbija. És mindent beszór neki, amit a környéken talál. Kivéve a répát. Ha az is bekerül a ketrecbe, sír. (Biztos ő szeretné megenni :-)
• Éjjelente mintha kevesebbet kelne fel, mint eddig. De nem tudom. azt se tudnám megmondani, mennyi volt eddig, és mennyi most. Eddig mintha olyan 5-6 lett volna, most talán 3-4. De lehet, hogy tévedek. Én ugyanis alszom, míg ő szopizik, félálomban meg nem tudok számolni :-)
• Továbbra is sokat szopik, de mindent meg kell kóstolnia, ha minket enni lát. Ha nem vagyok itthon és más vigyáz rá, gond nélkül elvan a szopi nélkül, eszik mást. De elaludni továbbra is csak cici vagy hordozás által tud.
• Minket etet. Ezen le vagyok döbbenve. Adja a szánkba a falatkákat, kölesgolyót. De a legnagyobb ledöbbenésem az, hogy mindezt játékból is csinálja, vagyis megetet minket képzeletből: semmi nincs a dobozban, de kanállal kavargatja, játékból a szánkba kanalazza. Ettől teljesen kész vagyok. Múlt héten a bárányát is megetette zsemlével.
• Nyújtja a megfelelő tárgyat, ha azt szeretné, hogy furulyázzak, buborékot fújjak, könyvet olvassak neki.
• A "Tapsot kérünk" lapozónál, mikor kimondom a címét, rendszerint elkezd tapsolni.
• Rajong a kutyákért. Ha meglát egyet séta közben, majd' kiugrik a bőréből.
• Továbbra is a fürdő a stresszközpont. Gyűlöli a pelenkázást, az öltöztetést és általában a fürdést is.
• Hintázásnál-ringatózásnál olyasmit mond, hogy "hhhta". Szopizáskor szorgalmasan gyakorolja a "cici" helyes kiejtését.
• Ha valaki elmegy, vagy mi megyünk el (nem kell, hogy maradjon itthon valaki utánunk :-) integet, és azt mondja: "pháphá"

És már megvan a karácsonyi ünnepi szerelése. Annyit elárulhatok: édes lesz! Mint mindig :-)

Hát hirtelen ennyi jutott eszembe. De tuti, hogy még lenne mit felsorolni...

Hácsé kari

Most kaptam a hírt, hogy holnap lesz a házicsoportos karácsony!!! De jó! Az hittem, jövő héten. Akkor jobban ráértem volna, de mindegy! Így sem fogom kihagyni. Ha már egész évben nem tudok járni, erre legalább elmegyek(gyünk)!

És a legjobb a meghívóban ez:

„Kulturális ajándékozás”
Kérünk Benneteket hozzátok el kedvenc verseteket,
novellátokat, zenéteket stb. és osszuk meg egymással. Idén ezzel ajándékozzuk
meg egymást!

Olyan szuper!!! Már alig várom! Most azon jár az eszem, mit vigyek... Már van egy-két ötletem :-)

Puszi

Bobó pár hete viszonozza, ha puszit dobunk neki. Édesen esetlenül a tenyere közepére cuppant egyet, aztán küldi a címzettnek.
Ma reggel Tibor meg akarta szeretgetni kicsit, és azt mondta neki: "Na gyere, Bobó, adj egy puszit!"
És mit csinált erre Bobó? Küldött neki egy puszit. Nem mondom, gyanús volt a dolog, de úgy voltam vele, hogy azért mégiscsak inkább a véletlen műve a dolog. Egy fél perc elteltével ezért mégsem bírtam magammal, és megkérdeztem tőle: "Bobó, adsz nekem is puszit?"
ÉS ADOTT!
Hihetetlen! Érti!

Csodálatos események történtek az éjszaka folyamán

Lefekvés előtt (azaz éjjel 1, igen egy órakor. Bobó ugyanis tegnap napközben fél órát aludt. ennek következtében este hatkor kidőlt. Tízkor meg jól felkelt, és virgonckodott egyig). Szóval lefekvés előtt egy régi jó szokásnak megfelelően Tiborral kitették a cipőjét az ablakba. Hátha lesz benne valami reggelre.




És lőn!

És a boldogság sem maradt el! Még a szopit is félbehagyta, mikor a szeme sarkából meglátta, hogy van valami az ablakban.

:-))))))

Kell hozzá egy kis angoltudás, de csak minimális! Arabtudás is megteszi :-DDD Ugyanis a videó Dubaiban készült. Ah!

Karácsony

Már besötétedett, mikor elsétáltunk ma Bobóval a Karácsony Sándor utcai méteráruboltba. Az esetnek két következménye van:

1. Levontam a tanulságot, hogy soha többet nem megyek végig ezen az utcán sötétben. A közvilágítás nem tökéletes, az utcában pedig szinte csak részeg és gyanús alakok flangálnak.

2. Egyszer azt olvastam a kerületi újságban, hogy ez az utca egy vasesztergályos Karácsony Sándorról van elnevezve. Igazából máig szkeptikus vagyok ezzel az információval kapcsolatban. Én mindig azt hittem, és hiszem most is, hogy a pedagógus Karácsony Sándorról kapta a nevét. Hogy eltereljem a gondolataimat a borzalmas környezetről, hazafelé megint ezen elmélkedtem. Bár az is lehet, hogy lényegtelen, mi az igazság (Sorry, kedves vasesztergályos K. S.!) Én vasesztergályos Karácsony Sándort nem ismerek, a pedagógust viszont igen, és tisztelem is őt nagyon, fantasztikus a munkássága. Nagyon jó fej lehetett, erről tanuskodnak az írásai, meg a hajdani diákok visszaemlékezései. Nem mellesleg cserkész volt. Ha valaki szeretne egy igazán szórakoztató, de tartalmas olvasmányt tőle, vegye kezébe a Leckék a leckérőlt. Nem csak pedagógusoknak ajánlom, főként hogy Karácsony sem nekik írta, hanem diákoknak. Nekem ez az egyik kedvencem. (Amúgy kb. 50 icipici méretű oldal)
Szóval a lényeg, hogy ezen elmélkedtem, és rájöttem, hogy ha hazaérek, gyorsan bele is írom a "Pedagógiai nézeteim alakulása az egyetemen" című dolgozatomba Karácsonyt. Mert fontos nekem.
Hát erre legalább jó volt a ma délutáni bátorságpróba.

Na, megyek is tovább elmélkedni a nézeteimről...Persze csak ha Bobó lehetőséget ad az elmélyülésre.

A pedagógus

Behavazva

Annak ellenére, hogy az ablakon kinézve egy szem hópihét sem látni, én a PPK jóvoltából totálisan be vagyok havazva. Annyi a beadandó, hogy ki se látszom belőle! De már csak két hét...
Azért az borzalmas, hogy gimnazista korom óta nincs egy normális adventem, mert mindig millió tanulnivaló van ebben az időszakban. Szóval lasan jó lenne már lediplomázni. (Persze én akartam másoddiplomát, nem is azzal van a baj. Hanem, hogy rosszkor ér véget a szorgalmi időszak)

Szeretnék a születésnapról is írni. De az nem kevés idő lenne, az meg mint mondottam volt, most nincs. Meg egyelőre még képek sincsenek, ugyanis úgy jártam, mint a rendes apukák a szülés alatt. Azt szokták mondani, hogy ha valaki egy jófej férjjel szül, akkor nem sok jó fotójuk lesz a nagy eseményről, mert a jófej férj nem azzal van elfoglalva, hogy fotózzon, hanem a feleségével, később meg a gyerekkel és a feleségével.
Ennek megfelelően én mint jófej anya :-) a szülinapon nem elsősorban a fotózással voltam elfoglalva, hanem Bobóval (meg később a vendéglátással). Tehát amikor a gyertya égett, és Bobónak énekeltünk, akkor rá figyeltem, és nem arra, hogy gyorsan előkapjam a gépet. Természetesen mindezt simán megtehettem, azzal a biztos tudattal, hogy nem egy fénykép fog készülni a jeles eseményről - a jófej rokonok jóvoltából. És nem kellett csalódnom: fotó van bőven, csak Vica még retusálja őket, mert Bobó titokban piros kontaktlencsét viselt aznap.

Szóval jön majd a szülinapi post, de addig is legalább két fontos történésről be kell számolnom.
1. Bobó múlt hét óta azt mondja, hogy titi. Ez azt jelenti, hogy cici. Néha egész cici-szerűen is ejti. Egyre többször úgy.
2. Ma megint könnyekig hatódtam. Este a konyhában tettem-vettem. Sült a kenyér, kotyvasztottam a fokhagymás répasalátát, Tibor gépezett, Bobó meg hablatyolt valamit. És mikor odanézek, mit látok? Hogy hablatyolás közben kapaszkodás nélkül áll!!! Édes kis roggyantott lábakkal ÁLL! Eddig még csak egy-két másodpercre fordult ez elő, de most hosszasan állt. Annyira édes volt, még most is meghatódom, ahogy ezt leírom. Boldogság látni a fejlődését, hálás vagyok, hogy ilyen csodában lehet részem.

Utána pedig vasárnapot tartottunk. Mivel tegnap jöttünk haza Veszprémből, nem tudtunk úgy ünnepelni, ahogy szerettünk volna. Ezért ma gyújtottuk meg az első adventi gyertyát. Énekeltünk a félhomályban, Tibor gitározott (Bobó evett :-) Ez az első igazi családi adventünk.