Kenyai vendégek jártak a gyülekezetben. Öröm volt látni és hallani őket. Hű, egyszer nagyon elmennék Kenyába (is) :-) Meséltek a gyülekezetükről, Kenyáról (és Szudánról - tudtátok például, hogy júliusban Szudán két országgá fog kettéválni?), az asszonyok csinos afrikai ruhákat viseltek, mindannyian nagyon kedvesek és vidámak voltak, és hát szegények nagyon fáztak. Boginak is tetszett a dolog, pláne, hogy épp egy olyan könyv van nálunk a könyvtárból, aminek a kiindulópontja az, hogy egy ikerpár érkezik az oviba, akiknek az apukájuk afrikai :-)
A bemutatkozó utáni hazautunk egy katasztrófával ért fel. Tömegközlekedéssel jöttünk, mert csak én voltam a gyüliben a gyerekekkel, Tibornak más programja volt. Lenke mostanában övön aluli viselkedéseket tud produkálni a különféle tömegközlekedési eszközökön. Egyszercsak (elég rövid idő után) bekattan, és attól kezdve visítva, üvöltve, ordítva sír (az a klasszikus elviselhetetlen fejhang és bömbölés, amit kész fizikai fájdalom hallgatni, mert olyan kegyetlen frekvencia és hangerő, és élesség) feszeng, tekeri magát, vagy akár hasra is vágja magát, úgy toporzékol. Mindegy, hogy milyen jármű, kevés vagy sok utas, ő éppen fáradt, vagy kipihent állapotban van-e, hogy kilát-e az ablakon vagy sem, stb... Néha vmi aprócska oka is van a dolognak (mármint a bekattanásnak. pl. nem engedem, hogy a mozgó buszon elcsatangoljon mellőlem), máskor a külső tényezők megváltozása nélkül is rákezdi. Ha leteszem, nem jó, ha felveszem, nem jó, ha leülünk, nem jó, ha állunk, nem jó, ha ő ül, nem jó, ha kendőben van, az sem jó. Értelemszerűen beszélni ebben az állapotban nem lehet vele. De olyan trükkükkel sem megy semmire a szerencsétlen anya, mint mondókák, höcögtetők, csiklandozók és társaik.
Na, szóval ezt a mókát ma konkrétan még a 139-esen kezdte, majd a metrón folytatta (ott már két extra hasravágódva lábbal toporzékolást is bemutatott), és a hányadék-mocsodék 99-esen - ami szerintem a legdurvább járat a városban kosz, utazóközönség és sofőrök szempontjából egyaránt - csúcsosodott ki a dolog. Ott ugyanis még a nagy alakítás előtt végigsimogatta a legkoszosabb helyeket (a busz falán futó peremet, amire egyesek feltámasztják a lábukat - kb. centis fekete dzsuva ül rajta, az ajtó szélét, a padlót). És mikor kérem, hogy ne vegye a szájába a kezét, akkor mosolyogva beteszi, majd ha megint kérem, ugyanúgy fittyet hány rá. Ha türelmesen kérem, akkor is tojik rám és csakazértis, ha rászólok, akkor is ugyanez (ez kábé mindennel így működik: konnektortól a joghurtszétkenésig. mindent csakazértis folytat, ha szólunk). Szóval a végére fekete mocskos lett a nadrágja, a kabátja (ami mellesleg ma volt rajta először), a keze, sőt, még az arcán is akadt belőle. És aztán naná, hogy még bedobta a buszon is a műsort... Na, akkor már a sírás kerülgetett, és aztán itthon ki is tört belőlem.
Lövésem sincs, miért csinálja ezt a közlekedés alatt. Nem tudok rá megoldást (azon kívül, hogy mellőzük a bkv-t és sétálunk vagy itthon maradunk), és egyrészt ez már magában frusztráló, arról nem is beszélve, amikor az egész busz tekergeti a nyakát az üvöltő gyerekre... És fogalmam sincs, hogy miért nem hallgat ránk. Bogi egész más volt, és ezt nem az idő szépíti meg. Egyszerűen ha őneki valamit mondtunk, már egész kicsi korában is megértette és tudomásul vette. Ha a konnektornál kavart, szóltunk, hogy ne tegye, és rögtön abba is hagyta. És a későbbiek során is max. még egyszer csinálta újra, akkor szóltunk megint, és a dolog le volt rendezve.
Lenke meg: szólunk, folytatja, és még örömét is leli benne, hogy ő milyen ellenálló. És legközelebb is megismétli, ha úgy tartja kedve. És ez olyan dolgokkal is így van, amik baromi veszélyesek. Úttest, bármi. Nem is tudom, mi volt a múltkor, vmi tök gáz dolog (talán üvegszilánkmarkolászás? Vagy vminek a bekapása?), amit ugyanígy folytatott tovább, mikor kértem, hogy ne tegye. Ma is már a buszmegállóban is kitett magáért: lesétált a járdáról. Persze rögtön felkaptam, mondtam, hogy ezt nem lehet, az már ott az autóké. Letettem. Mi volt a következő, amit csinált? Hát persze, hogy megint elindult, hogy lelépjen a járdáról. Hogy a túróba lehetne megértetni vele, hogy ami nem, az nem. Tudom, hogy próbálgatja a határokat, mert ebben a korban van. Na de az tényleg rendjén van, hogy nincs olyan hangszín vagy hangerő, ami megálljt parancsolni neki? Hiszen akár az élete is múlhat azon, hogy ott azonnal képes-e megtenni, amit kérünk.
Na, abbahagyom. Hallgassátok inkább meg a kenyaiak éneklését. Fantasztikus! (kb. 0:55től indul a dal. Ja, és ők nem kórus ám! Szimpla gyülekezeti vezetők :-)
12 megjegyzés:
Lívi... Nálunk Lilla tök ugyanilyen... Lehel soha nem csinálta, viszont most ha Lillára rászólunk, és vigyorogva csinálja tovább, Lehel is azonnal abbahagyja az aktuális tevékenységet, majd hasonló örömmel csatlakozik. Mi meg csak állunk, és tényleg nem tudom mivel hathatnék rájuk (rá, igazából..). Engem sem a kajaszétkenés, vízborogatás, és hasonló huncutságok zavarnak igazából, hanem a futóbicajjal szökés pl, vagy a széktámlára állni próbálás, vagy a késekkel dobálózás... Szóval okosat nem tudok mondani... Csak gondoltam kicsit az is segít, ha együttérzek:)
na, dettó ugyanez, igen: akkor kezdem igazán tépni a hajam én is, mikor még Bogi is elkezdi ugyanazt a baromságot...
és nem is értem. Mert az oké, hogy mikor Lenke vmi olyan dolgot csinál, amin nevetünk, azt leutánozza Bogi is.
De amikor vmi tök hülyeséget csinál Lenke, amitől idegesek vagyunk, azt minek utánzza? Nyilván figyelmet akar. de akkor is, na! :-)))
A zsarolás néha jót tesz. Amelyik gy.ed jól viselkedik a b.k.v.-n az kap meglepit. Aki meg rendetlen az térdepeljen a büntiszőnyegen 3 percet.Vegyél 3 perces tojásfőző órát, ha csörömpöl mehet játszani, vége a büntinek.Üdv:Zita
ööö, ez remélem, csak valami vicc akart lenni :-o
Livi most beleolvasgattam a blogodba - nagyon élvezetes olvasmány - és hát erre asszem reagálnom kell! Rájöttünk, hogy Illés is ilyen. Direkt engedetlenség. Szűcs Beus (tudod a lelkészünk felesége) mesélte, hogy náluk az 5-ből 2 gyerek ilyen, a többi meg az engedelmes típus. Ugyanis 2 "kategória van (persze ez leegyszerüsítés): a tekintélytisztelő és a tekintélyt el nem fogadó (vagy vmi ilyesmi). Utóbbival kapcsolatban csak az használ, bármilyen szigorúnak is hangzik, de ha következetesen fegyelmez az ember. Szóval büntetés kilátásba helyezése, figyelmeztetés 1x, 2x, 3x, aztán a büntetés. Ez néhányszor lezajlik, de aztán rájön, hogy nem érdemes... és szépen leszokik róla.
Persze a hiszti az lehet hogy más téma... szerencsére Illés nem annyira hisztizős, gyorsan el lehet terelni a figyelmét... ;)
Szia Andris! :-)
Nem igazán szeretem a cimkéket ("engedelmes"), főleg, ha negatívak :-)
Egyértelmű, hogy Lenke más temperamentum, mint Bogi volt. De azért én alapvetően életkori sajátosságnak tekintem azt, hogy MOST nehezen lehet rá hatni bizonyos helyzetekben.
Nyilván Illés is próbálgatja a határait. Most ez a feladata :-)
Egyébként hihetetlen, már többször is volt olyan, hogy írok valamiről itt a blogon, és utána varázsütésre megváltozik a dolog. Ez történt például ezzel a BKV-s dologgal is :-) Elmúlt.
Nem tudom, mit értesz büntetés alatt. Nekem már a szótól feláll a hátamon a szőr :-D
Ha azt érted, hogy odébb viszem/nem hagyom, hogy tovább csinálja, amit csinál, ez persze így van.
Egyébként időközben megfigyeltem azt is, hogy Lenkénél sokkal hatásosabb a rászólás, ha szelíden mondom. Az éles, hirtelen rászólás nyomja meg benne a "csakazértis" gombot. Szóval egy-egy szituban igyekszem a másodperc törtrésze alatt végiggondolni, mit és hogyan fogalmazzak, tegyek hogy célt érjek :-)
Kb. így működik: ha higgadtan, kedvesen, tényszerűen közlöm, hogy mit nem lehet, akkor annak megfelelően cselekszik. Ha élesen rászólok, akkor tovább/újra csinálja. Ha fejvesztve, őrült hangerőn ráüvöltök, mert olyan éles a helyzet (ez azért nyilván baromi ritka), na akkor nagyon megijed, abbahagyja és sírvafakad.
Nemrég állt össze bennem ez a kép, és nagyon örülök, hogy összeállt, mert azóta sokkal egyszerűbb, nyugodtabb az életünk :-) másrészt jól mutatja, hogy nem Lenkével van "baj", hanem én nem találtam a megfelelő utat hozzá :-)
Mindjárt benézek hozzátok én is, mert már rég jártam ott :-)
hm, látom, Ti se gyakran blogoltok mostanság :-DDD
Ja hát régen jutottunk oda...
A "büntetés" szó télleg nem valami pozitív... nevezhetjük úgy is, hogy "következmény". A lényeg, hogy a gyerek fejében összeálljon, hogy ha valami olyat tesz, amit nem kéne, akkor annak bizonyos következménye van. Persze az, hogy mi a következmény, az jó kérdés. (pl. adott szobába egy ideig nem mehet) elvesszük azt, amivel csinálja...stb. durvábbakat most nem írok ;)
Ja, a cimkézést én sem támogatom, nem is mondjuk Illésre, hogy na te ilyen meg olyan vagy. Amit írtam, csak arról szólt, hogy tisztában vagyunk / legyünk gyermekünk jelenlegi természetével. Később persze ez változhat, de szerintem van olyan, hogy valaki alapvetően konfliktuskerülő-tekintélyelfogadó vagy lázadó-tekintélyelutasító személyiség. Ez persze nem jelenti, hogy akkor így viselkedik mindig, de vannak ilyen-olyan hajlamok bennünk szerintem. Kinek mi a kísértése... ez nagy téma.
Na, ez a kulcsa a dolognak, igen: hogy nem biztos, hogy így viselkedik MINDIG. ezért igyekszem kerülni a cimkéket :-) De még én is csak tanulófázisban vagyok, nehéz ezt levetkőzni, mert évtizedekig én se így beszéltem, egyszerűbb cimkét aggatni, mint részletesebben körülírni a dolgokat.
EMK-n (erőszakmentes kommunikáció) szinte ez volt a kiindulópontja a tanfolyamnak: Hogy nincs olyan, hogy vki ilyen vagy olyan (és olyan sincs, hogy mindig, vagy soha :-). Elgondolkodtató volt, és akkor hirtelen nem is nagyon tudtam mit kezdeni ezzel. Negatív cimkékkel még oké, de főleg azt nehéz elkerülnöm, hogy pozitív cimkéket se aggassak senkire, leginkább a gyerekekre :-) hanem máshogy fogalmazzam meg, ha valaminek örülök, tetszik. Nem könnyű, de az biztos, hogy egész másként gondolkodok azóta sokmindenről.
Bogi egyébként remek tanár, mert ha esetleg mégis azt mondom, hogy "Mindig azt csinálod, hogy..", akkor ő azonnal kikéri magának, hogy nem is MINDIG! :-DDD És milyen igaza van :-)
Ajánlom egyébként az EMK-t, ha érdekel Titeket ilyesmi. Illetve van egy könyv, ami szintén sokat segít kommunikációban, gondolkodásban: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje.
Na, ez a kulcsa a dolognak, igen: hogy nem biztos, hogy így viselkedik MINDIG. ezért igyekszem kerülni a cimkéket :-) De még én is csak tanulófázisban vagyok, nehéz ezt levetkőzni, mert évtizedekig én se így beszéltem, egyszerűbb cimkét aggatni, mint részletesebben körülírni a dolgokat.
EMK-n (erőszakmentes kommunikáció) szinte ez volt a kiindulópontja a tanfolyamnak: Hogy nincs olyan, hogy vki ilyen vagy olyan (és olyan sincs, hogy mindig, vagy soha :-). Elgondolkodtató volt, és akkor hirtelen nem is nagyon tudtam mit kezdeni ezzel. Negatív cimkékkel még oké, de főleg azt nehéz elkerülnöm, hogy pozitív cimkéket se aggassak senkire, leginkább a gyerekekre :-) hanem máshogy fogalmazzam meg, ha valaminek örülök, tetszik. Nem könnyű, de az biztos, hogy egész másként gondolkodok azóta sokmindenről.
Bogi egyébként remek tanár, mert ha esetleg mégis azt mondom, hogy "Mindig azt csinálod, hogy..", akkor ő azonnal kikéri magának, hogy nem is MINDIG! :-DDD És milyen igaza van :-)
Ajánlom egyébként az EMK-t, ha érdekel Titeket ilyesmi. Illetve van egy könyv, ami szintén sokat segít kommunikációban, gondolkodásban: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje.
Köszi!
Megjegyzés küldése